Lelkipásztor elődök

Mivel a 4 jelenleg egy társegyházközséget alkotó gyülekezet a történelem folyamán hosszú időn át önálló egyházközségként működött, a lelkipásztorok felsorolását az egyes gyülekezetek bemutatásánál találja a kedves látogató.

Jelenlegi lelkipásztor: Kovács László

 | 

1978-ban születtem Kecskeméten.
Tanulmányaimat a kecskeméti Jókai Mór Általános Iskolában, a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziumában
és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen folytattam.
Első szolgálati helyem a Szentkirályi Református Egyházközség (2002-2005) volt.
Feleségem Kovácsné Smatarla Ibolya - akivel 2005. június 25-én kötöttünk házasságot -, a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán végzett általános szociális munkásként, majd pedig a Sárospataki Református Teológiai Akadémia katechéta-lelkipásztori munkatárs szakának katechéta szakirányán. Jelenleg a Selye János Egyetem (Komárno, Felvidék, Szlovákia) Hittudományi Karának II. éves lelkipásztor szakos hallgatója, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik budapesti hajléktalanszállójának szociális munkása.
A Hajós - Császártöltés - Nemesnáduvari Református Egyházközség lelkészi szolgálatát 2005. augusztus 15 - 2007. ápr. 1-ig láttam el, 2007. május 15-től pedig a Beremend környéki Református Társegyházközségben szolgálok.

Gyermekkorom meghatározó élménye a gyülekezeti közeg, amelyben számomra hiteles emberek révén vezetett el Isten arra a felimerésre, hogy az Ő szeretetete minden ember életére, így az enyémre nézve is igaz, sőt személyes valóság.
A késöbbi években belső világom formálódásában Isten megajándékozott azzal a látással is, hogy a lelkipásztori szolgálatban szolgálhatom Őt. Hiszem, nem több ez más hivatásnál abban az értelemben, hogy ne kellene minden egyes embernek komolyan vennie a maga útját, ugyanakkor naponta megélem annak komoly, de kedves terhét, hogy mit jelent az Ige szolgálatában élni. Életem vezérigéjévé középiskolás koromban választottam Pál apostol korintusiakhoz írott első levele első fejezetének kilencedik versét: Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunkkal való közösségre. (1Korintus 1,9) Jó szívvel hiszem és hirdetem, hogy Isten hűsége az, ami az én életemnek is biztos pontja, ami a nehéz és jó napokban, az emberi kitartás magasságaiban, de hűtlenség mélységeiben is erős támasza.
A keresztyénség több ezer éves múltjának gazdag örökségét hordozza napjainkban egy olyan világban, ahol látszólag következmények nélkül értéknek lehet mondani a szemetet és idejétmúltnak a kincset. Ugyanakkor hiszem, hogy a keresztyénség központi üzenete az, ami nem változott Jézus Krisztus óta, és amíg az egyház a maga nem minden esetben teljes tökéletessége ellenére is Krisztus Egyháza, addig nem is változhat: a szeretet üzenete. Nem az a szeretet, ami rózsaszín mázzal mindent leönt, és amivel minden leönthető, hanem amivel tudjuk és éljük, hogy életünk fenntartója, hűséges Ura az a Krisztus, aki meghalt értünk a Golgota keresztjén, azért, hogy mi ebben a sokszor zord világban otthonra találjuk Isten tenyerén.
Ebben ad nekünk emberi eszközöket is. Kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek mindazért, ahogyan, amivel hordozott eddig, de leginkább azért, hogy ígérete szerint hűséges tenyerén megtart és őriz.